“Gyökerezzetek meg és épüljetek fel őbenne...” (Kol 2:7)
Az eső után, szinte azonnal, megteltek az ágyások gyommal. Egyesek kisebbek, félénkebbek, mások karcsúbban magasodnak, élettel telve. Húzogatom ki őket sorban, hisz elnyomná a zöldséget hamar. S miközben egyik a másik után a vödörben landol, vannak akik ellenállnak. Akárhogy húzom őket, nem jönnek ki gyökerestül. Esetleg eltörik a levél, a szár, de a gyökér – az ott marad.
Takarítom az ágyásokat és újra meg újra ugyanarra a növényre lelek. Mélyen gyökerezik ez a tarack – mondom magamnak miközben megpróbálom minél mélyebbről kiszedni. És belém hasít a gondolat: mélyen gyökerezni, mint a tarack! Még ha el is törik a gyökere, a növény újra kihajt, hamarosan, élettel telve.
Mint a tarack az ágyás földjében – ha így válna részemmé a hit, a remény, a szeretet! Nem tudná kioltani a nagy vihar sem, nem tudná kiírtani a sötét éjszaka, szenvedés, válasz nélküli miértek sem, nem tudná kipusztítani semmi sem. Mert újra kihajtana, mint a tarack...
Bár ilyen hitem lenne! Bár ilyen remény élne bennem! Bár lenne szeretetem mindig élő! Vajon lehet-e? - kérdem.
S hallom a választ elszakadó tarackgyökértől: ha mélyen gyökerezik benned... Tudom már: lehet, ha mélyen gyökerezek Benne...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése