A következő címkéjű bejegyzések mutatása: hála. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: hála. Összes bejegyzés megjelenítése

2023. október 12., csütörtök

Dicsérjétek az Urat!

 

Dicsérjétek az Urat! Hiszen Istenünkről énekelni jó; hiszen Őt dicsérni gyönyörűséges és illendő dolog!(Zsolt 147:1 URK)

   Zsoltárok egymás után kezdődnek s végződnek így: “Dicsérjétek az Urat!”. Kezdődhet s végződhet-e így minden naponom: “Dicsérjétek azUrat!”? Az egész életem akár?

    Milyen jó hálát adni az ÚRnak, már reggel hirdetni szeretetedet. Mert újra meg újra megörvendeztettél tetteiddel, Uram! Ezért jöjjetek, menjünk eléje hálaadással. Mert nagy Isten az ÚR! Jöjjetek, boruljunk le, hajoljunk meg, essünk térdre alkotónk, az ÚR előtt!

    Napközben is, mikor megtelik szívem aggodalommal, vigasztalásod felüdíti lelkemet. Emlékeztetem magam, hogy akik az ÚRhoz folyamodnak, nem nélkülözik a jót. Akik az ÚRhoz kiáltanak, azokat Ő meghallgatja.

    Mikor lábaim téves útra lépnek, Hozzád jövök újra: töröld el hűtlenségemet nagy irgalmaddal! Tisztíts meg izsóppal, és tiszta leszek, moss meg engem, és fehérebb leszek, mint a hó. Mert te jó vagy, Uram, és megbocsátasz, nagyon szereted mindazokat, akik hozzád kiáltanak.

    Akkor is, amikor nem értelek, hálát adok neked mindenkor, mert te munkálkodsz. Napról napra gondot visel rólunk szabadító Istenünk. Áldom az URat, mert tanácsot ad nekem, igaz ösvényen vezet az ő nevéért.

    Újabb és újabb helyzetekben felidézem: segítségem az ÚRtól jön, aki az eget és a földet alkotta. Ő nem szunnyad, nem alszik. És elismétlem magamnak a nehéz pillanatokban: légy újból nyugodt, lelkem, mert jól bánt veled az ÚR! Ezért hát napkelettől napnyugatig dicsérjétek az ÚR nevét!

    S nap végén, mikor leszáll az este: békében fekszem le, és el is alszom, mert csak te adod meg, URam, hogy biztonságban élhessek!

    Ezért hát mindig, nap közben újra meg újra: áldjad, lelkem, az URat, és ne feledd el, mennyi jót tett veled! Ő megbocsátja minden bűnödet, meggyógyítja minden betegségedet, megváltja életedet a sírtól, szeretettel és irgalommal koronáz meg. Betölti javaival életedet, megújul ifjúságod, mint a sasé.

    Életem minden napjára jut elég ok, hogy dicsérjem Őt. Így válhatnak életem mottójává, összegzésévé ezek a szavak: dicsérjétek az Urat! Dicsérd, lelkem, az URat! Dicsérem az URat, amíg élek, zsoltárt zengek Istenemnek, míg csak leszek. Áldom az URat mindenkor, állandóan őt dicséri szám.

    Naponta ezernyi hálaokom van. Hadd legyen egész életem egy hálaének!

(Összeállítás a következő zsoltárok alapján: 92:2,5; 95:1-3,6; 94:19; 34:11,18; 51:3,9; 86:5; 52:11; 68:20; 16:7; 23:3; 121:2,4; 116:7; 113:3; 4:9; 103:2-5; 146:1-2; 34:2)

2023. október 5., csütörtök

“Most már hálát adok az Úrnak”

 

(1 Mz 29:35)

    Vajon milyen esemény kell történjen, hogy elkezdjek hálát adni? Most talán arra törekszem: mások elismerését elnyerjem. A karrier lépcsőjén feljebb lépjek. Csalogat egy új ház álma, egy jobb kocsi kulcsa, egy vaskosabb pénztárca fizetés után. Egy soha le nem merülő bankkártya, márkás ruhák, utolsó telefonmodell vagy épp a főnök vállonveregetése, kollégák megbecsülése, luxus-szabadság, gondtalan élet. Utána talán lesz időm elkezdeni hálásnak lenni.

    Mintha a hála valami olyasmi lenne, ami minden mást kizár az életemből, a napjaimból. Pedig a hála nem ez a száraz, puszta szó: köszönöm.

    A hála több, mint kimondott szavak. A szívem hozzáállása inkább. Mert a hála ízesíti meg az életet, mint só az ételt. A hála a fény, mely beragyogva minden napba erőt ad a következő lépéshez.

    Ha visszanézek, annyi áldást látok, hogy nem kell még egy újabbat várnom, hogy elkezdjek hálát adni az Úrnak.

    Most kell elkezdenem! Az élethez való navigációsrendszerbe folytonos emlékeztetőként kell betáplálnom, mottóként beállítanom ezeket a szavakat: ez alkalommal hálát adok az Úrnak!

    Ennyi elég minden napra. És minden percben csak annyit mondok újra: ez alkalommal hálát adok az Úrnak!

2023. szeptember 28., csütörtök

A hála

 

    A hála nem más, mint nyitott szemmel való nézés. Hisz csak így láthatom meg a hálaokokat, melyek elém perdülnek minden lépésben.

    És mi a hála ellentéte? A hálátlanság? Ha nem vagyok hálás – hálátlan vagyok? Nem szívesen hallanám ezt a minősítést magamról. Mégkevésbé jellemezném így magam egy bemutatkozáskor. Isten annyi, de annyi mindent tesz velem és értem minden nap. Nem vagyok-e mégis hálátlan vajon?

    “Ha úgy gondolkodsz, hogy neked kijár ez vagy az, nem leszel hálás érte” – mondta a férjem. Erről lenne szó – a gondolkodásmódom formálásáról. Hisz minden kegyelem, nem érdem, nem kijár nekem, nem rászolgáltam.

    Ha felkel a nap mikor nehéz munkanap elé nézek: hálát mondani tanulok. Mert új lehetőségeket rejt magában. Nyitott szemre van szükségem csak, hogy meglássam őket. Mert az érzések, az előítéletek, a feltételezések olyan sokszor vakká tesznek. Vakká, hogy ne lássam az áldásokat. Vagy ellopják a csillogásukat s a drága gyémántok így szürke, közönséges, mit sem érő kavicsokká válnak.

    Csak nyitott szemre van szükségem. Mert minden nap ezernyi drágakövet rejt. Csak észre kell vennem, össze kell gyűjtenem őket s máris meglátom: dúsgazdag vagyok. S nem tehetem, hogy ne mondjak köszönetet mindazért, amit Isten tesz. S ha mégsem látom meg ezeket az áldásokat – koldusként tengetem életem napjait…

    Te meglátod őket?

2022. október 7., péntek

A helyes szemüveg – a hála

 




Mindenki használ valamilyen lencsét. Vannak, akik az ambició lencséjét hordják. Mások az előítélet szemüvegét használva néznek másokra. Vannak olyanok, akik az élet eseményeit nézik a csüggedés, a félelem vagy reménytelenség lencséjén keresztül.

Akik rövidlátók csak a közelben heverő tüskéket, a száraz földben nyílt hasadékokat, a sáros rögöket látják. Számukra a többi dolog ködbe vész. Nem látják meg Isten nyomát sem a mindennapokban.

A távollátók csak a holnapot, a távoli jövőt látják. A közeli, mindennapi áldások észrevétlen tűnnek a semmibe.

Hogy tisztán lássak szemüveget kell hordanom. A lencse, amelyre szükségem van minden percben, mely megmutatja Isten jelenlétének nyomát és áldásainak ragyogását körülöttem - a hála.

Megpróbálom hordani ébredéstől elalvásig. Tisztítom újra meg újra, hogy az élet pora be ne lepje. Vigyázok rá, semmi se torzítsa el a képet, amit látok. Mert csak a hála szemüvegével látom tisztán azt, ami a dalt életre kelti bennem, mint a vonó, mely előcsalogatja a dallamot a húrokból. Csak így lehet Istent dícsérő életem, csak így szólhat életem éneke az Úrnak.

Lehet-e nagyobb, fontosabb, felelősségteljesebb hivatás, mint hogy Istent dícsérjem? Hogy meglássam áldásait minen nap? Hogy érezzem jelenlétét a nehéz percekben is? Hogy észrevegyem: sosem hagy egyedül? Csak akkor dícsérhetem Istent egész életemmel ha hangszerem megfelelően hangolom. S hogy a partitúrát tisztán lássam, hogy szüntelen énekeljek a lencse, melyre szükségem van: a hála.

Minden lépéssel az életben új éneket zenghetek. Ezek csak akkor hangzanak fel, ha szívemből jönnek. S hogy ne legyek néma, haszontalan hangszer: Istent akarom meglátni a jelen pillanatban, minden nap.

Így lesz, így lehet csak életem egy Istent dícsérő hálaénekké.

Te milyen szemüveget hordasz?

Isten biztos karjain hordozva

  “… Én viszlek, Én hordozlak... ” (És 46:4)    Hideg, téli nap van. Az úton csak pár piros, elmosódott fényt látok, ködbe ve...