Isten biztos karjain hordozva

 

“… Én viszlek, Én hordozlak...” (És 46:4)

   Hideg, téli nap van. Az úton csak pár piros, elmosódott fényt látok, ködbe veszve. Az út mellett nem látok sem fákat, sem házakat, sem a közeli dombokat. Körülöttem minden mintha szürke, sűrű ködruhát öltött volna.

    Ennek az évnek kezdetén a következő napok bizonytalansága hangsúlyosabb, mint valaha. Még a gondosan előkészített tervek is használhatatlannak tűnnek most. Nem tudom mi lesz, hogyan lesz holnap. Ha körülnézek, úgy érzem, sűrű köd vesz körül az utamon.

    De eszembe jut az olvasott Ige: születésetek óta hordozlak – mondja az Úr. Az eltelt évszázadok alatt Isten szüntelenül hordozta az Övéit, még a legnehezebb pillanatokban is. Ő az az Isten, aki nem változik meg. Ő az, aki tegnap és ma és minden következő napban is ugyanaz marad.

     Mikor az elmúlt napokra gondolok, látom hogyan hordozott Ő a nehézségek, a nem várt események, az aggodalmaim ellenére is. És mindegyik nap, bármilyen nehéz, szürke, szomorú is volt, hozott legalább egy maréknyi örömöt is. Vajon megláttam őket? Észrevettem az Ő gondoskodását? Oltalmát? Hogyan tartott Ő erős karjaiban? Hogyan segített át a legnehezebb pillanatokon? Hogyan vezetett biztos kézzel?

    Én hordoztalak… Én hordozlak, ígéri Ő. Az új év napjai ködbe vesznek. Nem tudom mit hoz a mai nap, a holnapi vagy bármelyik ez új évből. Csak azt ismerem, Aki szerető karjaiban hordott eddig, minden eddigi napon. Ő azt ígérte, továbbra is hordozni fog. Ezt tudva minden pillanatban előre léphetek, bizakodva. Nem a saját erőmben bízva, hanem annak karjaira támaszkodva, Aki eddig is hordozott. Ő továbbra is hordozni fog, minden előttem álló napon!

    Ő megteheti ezt veled is!

Isten közel jött

 

“… Immánuélnak nevezik – ami azt jelenti: Velünk az Isten” (Mt 1:23)

   Sokak számára Isten egy távoli fogalom csupán, valami Erő, ami létezik – valahol. Mások számára csak egy név, amiről itt-ott hallani. Vannak, akik úgy gondolják, hogy találkozni Vele csak magasztos, kőből épült templomokban lehet. Csak szertartásosan, a kivételeseknek megközelíthető. De Isten, az első karácsony alkalmával – közel jött…

    Egy csendes éjszakába váratlanul robbant be a hír. Nem tűzijáték kíséretében, nem világhírű napilap hasábjain, nem a hírcsatornák legfrissebb híreként. Angyalok mondták el a hírt a mezőn. Névtelen, jelentéktelen pásztorok hallottak először a csodáról.

    Mert Isten Fia nem királyi palotába érkezett. Nem rangosok családjába született. Nem gazdagok, befolyásosok, népszerűek között toppant be. Ő egyszerűen jött, egyszerű emberek közé.

    Így van ez ma is: az találja meg Őt, aki megnyitja a szívét és befogadja Őt. Lehet pásztor vagy bölcs, öreg Simeon vagy özvegy Anna, kicsi gyermek vagy farizeus Nikodémus. Az Ő karja mindenki felé nyitva van, aki keresi Őt. Neki nem a karrier, az elért eredmények vagy a külső a legfontosabb. Jöhetsz Hozzá bárki vagy, bárhol vagy, bárhogy vagy.

    Isten közel jött hozzánk. Eljött, hogy itt legyen ma is és minden “má”-ban újra, hogy tudjuk, hogy érezzük: Immánuel – velünk az Isten!

A Fény eljött

 

“… nevezd el Jézusnak, mert ő szabadítja meg népét bűneiből” (Mt 1:21)

   Az ígéretek Róla szóltak. E Gyermek születésésre sokan vártak. Nevét angyal hozta hírül, mielőtt megszületett volna: Jézus. Megváltó. A prófécia így szólt: “Ő szabadítja meg népét bűneiből”. A Messiás, akit vártak. Akit nem ismertek fel.

    “A nép, amely sötétségben jár, nagy világosságot lát” - mondta a próféta. Zord világunkban a sötétség uralomra tör. A bűn megvakít, homályba borít. Botladozunk fény nélkül, egyedül. Kiutat keresünk, reménytelenül. Bolyongunk kapaszkodót keresve, eredménytelenül.

    Egy Gyermek született – nekünk is. Szabadító érkezett hozzánk is. A bűn alól kiutat mutat. A sötétbe fényt gyújt. Botladozó lábainkat útra állítja. Mellénk szegődik. Reményt ébreszt. Kezét nyújtja nekünk, az elveszetteknek.

    Ő a világ Világossága. A Fény, amely eloszlat minden sötétséget. Ő eljött közénk: a Szent a bűnösök közé. Elveszi a bűnt, ami elválaszt Istentől. Megszabadít. Megnyitja szemünk, hogy felismerjük Őt. Mert az ígéret valóra vált Benne. Immánuel. Isten közel jött.

    Felismered?

Ő közénk jött

 

“Az Övéi közé jött és az Övéi nem fogadták be Őt” (Jn 1:11)

    Csak egy fiatal pár. Fáradtak. Ki ne lenne az ebben a zsúfolt városban? Mindenki foglalt, minden hely foglalt. A vendégfogadóban is. A parkolóban is. Mindenki siet. Kinek van ideje észrevenni egy közönséges külsejű, egyszerű, fiatal párt? Kinek van szeme felismerni az egyszerű pillanatok közönségességében a különbözőt? Az egyedit? Az értéket?

    Karácsonyi rohanásban, adventi készülődésben kinek van ideje meglátni, észrevenni mikor mellettünk megáll Ő? Ki áll meg szót váltani Vele? Behívni Őt zsúfolt hétköznapjainkba? Helyet kínálni Neki? Melléülni…

    S a külső díszt, szokásokat, zajokat félretéve időt ki szán ma rá? Ő időt szánt ránk. Eljött közénk, 2000 éve. De Ő azóta is mindig itt van. Ő ma is Immánuel – az Isten aki velünk van! Csak mi kell észrevegyük Őt minden nap, minden percben.

    Kinek van ma ideje az Ő számára?

Adventi felismerés

 

    Aki meglátja Őt a mindennapokban, az apró, észrevétlen, tovatűnő pillanatokban, az leveszi a saruját. Tudja, hogy szent helyen áll. Szent helyen él.

    Mert szentté teheti poros, hétköznapi jelenünket az Ő jelenléte. Túl csillogó karácsonyi fényeken, borús és szürke, felhős napokon, robogó kocsik, rohanó emberek során is túl megnyílhat a szemünk. Levehetjük a sarut, félreállhatunk, hogy a pillanat szépsége eljusson lelkünk mélyéig.

    Adventben, várakozva is felismerhetjük Őt: Immánuel. Velünk az Isten minden pillanatban. S meghívót intéz hozzánk az apró, jelentéktelennek tűnő pillanatokban is. Meghív, hogy találkozzunk Vele.

    Ha Őt várjuk, megláthatjuk Őt - ma is. Most is!

Fényhordozók

 

“Jézus ezt mondta nekik: Én vagyok a világ világossága, aki engem követ, nem jár sötétségben” (Jn 8:12)

   Ahogy telnek a napok egyre rövidülnek a nappalok s nyúlnak az éjszakák. A sötétben, mely egyre hosszabb s mélyebb egyre nagyobb szükségem van a fényre. Minden nap szükségem van a fényre, mely utat mutat. A fényre, mely lábaim előtt biztos talajra vetül. Fényre, mely elűzi a félelmet. Fényre éhezek. Fényre várok. Fényt kívánok.

     Mert e világ sötétségét körülöttem csak a Fény, a fentről jövő igazi fény űzheti el. Isten Fia azért jött e világba, hogy fény legyen. Azt mondta, Ő a világ világossága. És a fénye beragyogott emberek százai, ezrei, tízezrei szívébe. Az én szívembe is. Elűzte onnan a sötétséget.

    Aki Krisztust követi, az Ő fényében él minden nap. S bár nő a sötétség s hosszú az éjszaka, ezt a fényt nem győzheti le. A sötétséget csak a fentről jövő fény tudja elűzni. Csak ez a Fény tud ma is sötétbe borult, éjben élő lelkeket átformálni. Mert aki befogadta Őt, fényben él. Fényt szór tovább. Krisztus fénye így sokszorózódik meg újra meg újra.

    Aki befogadta a Fényt, maga is fényhordozóvá vált. S mint apró kis fények ma is, én is, szórom a fényt. Az Ő fényét. Mert Isten fénye elűzi a sötétséget ma is. Ő új meg új fényt gyújt sötétbe borult, éjben élő világunkban ma is. Életem csak Istennel lehet fénnyel teli. Az Ő fényében élhetek. Fényt szórhatok ma is. Az ő fényét hordozhatom ma is.

    Te is fényhordozó vagy?

Kicsik a nagyokkal együtt

     Az iroda üres még, korán érkeztem ma. Az ablakhoz megyek, hogy friss levegőt engedjek be a mai napra. S mielőtt kinyitom az ablakot, tekintetem az ég felé vonja sok-sok apró, fekete folt s a zaj, amit maguk körül keltenek. Varjak vonulnak az épület felett.

    S ahogy figyelem őket, észreveszem, hogy vannak kicsik is a csoportban. Teljes erőből mozgatják ők is a szárnyaikat, hogy le ne maradjanak. S mellettük is, utánuk is ott repülnek a nagyobb madarak.

    Így haladunk mi is hazafelé – gondolom. Kicsik a nagyokkal együtt. Egymást segítve, bátorítva. Mindenki beleadva minden erejét.

    Hazafele tartunk. Haza, az égi hazánkba. Kicsik a nagyokkal együtt...