2017. február 3., péntek

Formálódunk...

egyik reggelre a kicsi kocsi sünivé álmodta magát. igazi, 2-3 centis jégtüskéket "növesztett". azonban egy szerető kefesimogatásra visszaváltozott igazi kiskocsivá. a drótkerítéseket is fehérre festette az éj s a tél. az oszlopnak dőlve várakozó karácsonyfa is fehér ruhát öltött magára az éj leple alatt, olyat, melynek elkészítése igazi sziszifuszi munka lett volna bármelyik varrónőnek. maguk a fák is szürke, magányos ágaiknak fehér színt festettek.
igazi, elvarázsolt táj volt mindenfelé.
hogy aztán hamar minden visszakopjon valódi szürke önmagává.

volt időszak, amikor nagyon nem örültem a változásoknak. szerettem volna, ha maradna mindenki úgy, ahogy én lattam.
aztán eltelt sok év.
ma már örülök, hogy lehet változni. lehet jobbá, szebbé válni. nem kell megmaradni a hiányosságokkal, lehet
fejlődni, alakulni. formálódni.

maga az egész élet egy hosszú, soha véget nem erő formálódás. lehet ezt tenni céltudatosan, vagy hagyni, hogy a körülöttünk levő történések véletlenszerűen (vagy sem) itt is, ott is, ezt is, azt is átformáljanak bennünk.

ma már nem ragaszkodom foggal-körömmel ahhoz, aki vagyok ebben a pillanatban. bár még van mit fejlődnöm, míg örömmel fogadok minden változást. főként azokat, melyeket nem magam választhatok meg...
de hála, hogy változhatok.
hogy mások is formálodnak, alakulnak, ezért is hála.

ebből a formálódésból lesz itt egy-két villanás. hátha másokat is gazdagíthat...