Ködös októberi reggel

    Egy ködös, október végi reggel kiléptem a kertbe. Egy varázslatos világ fogadott: magot érlelő pitypang-fejek, virágzó vadrózsa, zöld kapor, nyíló rózsabimbó, pókháló, nevét-nem-tudom virág... 

Karácsonyi képeslapok - 4. (Másfajta hópelyhek)

 

Ezek is domborítómappával készültek - egy másikkal :)

Tervbe vett út

 

    Az élet néha térkép nélküli navigálásnak látszik. Útjelző, csapást mutató jel nélküli utazásnak tűnik.

    De Ő a kezében tartja a térképet. Nem kósza, bizonytalan kézzel berajzolt ösvényeket ábrázol az. Élet-léptékű utak vannak rajta. S míg Földünk forog, napkeletet napnyugat követ, egynapra való elemózsiával feltarisznyál Ő. Csak egynapi terhet csomagol össze Ő. Gondos kézzel mér bele bátorítást, örömöt, erőt és nehézségeket. Épp eleget, hogy napkeltétől estig elfogyjon mind. S éjszaka újra összeválogatja a következő egynapit. Nem többet, nem kevesebbet, épp eleget életem egy újabb lépéséhez.

    Én közben magamra aggatok még annyi mindent! Múlt napok sajnálatát, talán-lépések félő kérdéseit is vonszolom magammal a batyuban. Pedig nem így tervezte Ő. Csak annyit csomagol, hogy maradjon idő csodát is látni. Észrevenni a nyíló bimbót, a zöldülő füvet, gyümölcsök születését. Meglátni színeket, szépséget s hallani a lélek húrjain pendülő dallamot. Élet csodáját helyezte utam mellé Ő, parányi, figyelmes szemre csillanó csodákat.

    S míg haladok az Ő útján, lelkemben, belül, pislákol a hit fénye. Lépés lépés után – biztosan vezet terve útján a cél felé Ő. Nem kér Ő többet, csak bizalmat az Ő tervében s Benne. S feneketlen mélység felett is így bátor szívvel, biztos léptekkel haladhatok. Megérkezem-e? Hittel vallom: Vele a célba beléphetek!

Karácsonyi képeslapok - 3. (Az első hópelyhek)

 

Ezek az első hópelyhek ezen a télen - egyelőre csak papíron :)

Karácsonyi képeslapok - 2. (Mikulásvirág másképp)

 

 Melyik tetszik jobban?

Konzervdobozok

 

            Ananászkompót dobozáról olvasom az összetevőket: ananász, víz, cukor és tartósítók. De lehetne akár barack is. Vagy körte. A mindennapi rohanásban néha egyszerűbb kinyitni egy dobozt és már enni is. Hisz sietni kell, nincs idő semmire. Félkész ételekben pedig egyre nagyobb a választék.

Akár az áhítatban is. A formátumban válogathatok. A tartalomban is. Csak néhány gombnyomás és máris megjelenik a képernyőn a napi adag, előre csomagolva. Bármikor elérhető a világhálón. Olvashatom öltözés közben, a munka megkezdése előtt, az ebédszünetben. Vagy akár néhány perccel lefekvés előtt is, a lelkiismeret megnyugtatására.

A baj csak az, hogy sokszor megelégszem előrecsomagolt étellel, konzervbe zárt terméssel. Előveszem őket a kamrából, felnyitom, de íze nem az igazi… Újat keresek, de jobbat csak nem találok.

Eszembe jut, hogy a múltkor megbocsájtottam. A zamata visszarémlik még, a felszabadulásé. De most? Most nem megy. Újra, újra neki. Talán a konzerv segít. Döbbentem olvasom a feliratot: "Nem kell senkinek sem annyiszor megbocsájtanod, ahányszor Isten megbocsájtott neked".

Teszek még egy próbálkozást, a szeretet nagy dobozát bontogatom. Igen, kedves voltam hozzá, bár nem igazán érdemelte meg. Segítettem neki, lekéstem a buszt is miatta. Meghallgattam végig, pedig megint sokat beszélt.

Kotorászok a polcon sorakozó dobozok között. Előkerülnek poros szeretet-emlékek. A zegzugakban apró kis csomagokban bújnak meg. És közben egy cetlit találok a polcon. Lukács 7:47 írja rajta. „Akinek pedig kevés bocsáttatik meg, kevésbé szeret…“ Hosszan nézegetem: csak egy papírszelet, mégis milyen súlyos...

Rendet fogok tenni a polcokon. A konzervjeimet ki kell dobnom, nincs szükségem rájuk. Hisz mikor felbontom, régmúlt ízük semmit sem mond. Hiába tettem bele megbocsájtást, örömöt, hálával fűszereztem, reményekkel tartósítottam őket. Ha jobban meggondolom: teremhetne minden nap új gyümölcs. Mindig friss, zamatos, illatos. Igazi, élet teljességéből jövő...

Karácsonyi képeslapok - 1. (Mikulásvirág)

    Egyesek (a profik?) júliusban kezdenek karácsonyi képeslapokat készíteni. Mások (a kezdők?) akkor, amikor idejük lesz rá vagy már nagyon szorítja őket az idő.

    Tavaly azt hiszem decemberben láttam hozzá. Most októberben kezdtem el...

    Ezek készültek el elsőknek.

Hol van a termés?

 

“… odament, de semmit nem talált rajta, csak levelet”(Mt 21:19)

    Több év is eltelt már. Várakozással teli, reménnyel teli évek voltak. De a fűgefa, ágain zöld levelekkel, nem hozott termést. Nem volt rajta érett, ehető gyümölcs.

    De mikor végre beléptem a konyhába, kezemben az érett, ízletes fügével teli tállal, tudtam, hogy megérte várni. A hideg tél, a száraz és eső néküli hetek ellenére végre gyümölcs érett a fügefán a kertben.

    S egy reggel, miközben újabb érett gyümölcsöt kerestem az ágakon, eszembe jutott az olvasott ige. Hogy Jézus is gyümölcsöt keresett a levelekkel teli fügefán. S Ő gyümölcsöt keres ma is, az életemben is.

    Télen próbáltam megvédeni a fiatal fügefát a hideg és fagy ellen. Az eső nélküli hetekben locsoltuk. Gondoskodtunk róla s gyümölcsöt vártunk. Így tesz Isten is velem: gondomat viseli minden nap. S gyümölcsöt keres Ő is, jó gyümölcsöt az ágak és levelek között.

    Mert nem elég csak a szándék, a szép tervek, az üres szavak. Ő élő hitet keres, mely látható a tetteimben. Olyan szívet keres Ő, mely változik ha az Ígét olvasom. Ő megváltozott életet keres: új és bőséges termést vár az életemben, ahogy a napok, az évek telnek.

    A kicsi fügefa végre termést hozott. Az gyümölcsök ott nőnek a levelek között. Ott érnek minden nap egyre édesebbé. A gyümölcs, amelyre vártam. Isten úgy gondoskodik rólam is, mint jó kertész teszi. És termést keres az életemben… Az életedben… Vajon mit talál?

Hálaadás

 

A helyes szemüveg – a hála

 

Mindenki használ valamilyen lencsét. Vannak, akik az ambició lencséjét hordják. Mások az előítélet szemüvegét használva néznek másokra. Vannak olyanok, akik az élet eseményeit nézik a csüggedés, a félelem vagy reménytelenség lencséjén keresztül.

Akik rövidlátók csak a közelben heverő tüskéket, a száraz földben nyílt hasadékokat, a sáros rögöket látják. Számukra a többi dolog ködbe vész. Nem látják meg Isten nyomát sem a mindennapokban.

A távollátók csak a holnapot, a távoli jövőt látják. A közeli, mindennapi áldások észrevétlen tűnnek a semmibe.

Hogy tisztán lássak szemüveget kell hordanom. A lencse, amelyre szükségem van minden percben, mely megmutatja Isten jelenlétének nyomát és áldásainak ragyogását körülöttem - a hála.

Megpróbálom hordani ébredéstől elalvásig. Tisztítom újra meg újra, hogy az élet pora be ne lepje. Vigyázok rá, semmi se torzítsa el a képet, amit látok. Mert csak a hála szemüvegével látom tisztán azt, ami a dalt életre kelti bennem, mint a vonó, mely előcsalogatja a dallamot a húrokból. Csak így lehet Istent dícsérő életem, csak így szólhat életem éneke az Úrnak.

Lehet-e nagyobb, fontosabb, felelősségteljesebb hivatás, mint hogy Istent dícsérjem? Hogy meglássam áldásait minen nap? Hogy érezzem jelenlétét a nehéz percekben is? Hogy észrevegyem: sosem hagy egyedül? Csak akkor dícsérhetem Istent egész életemmel ha hangszerem megfelelően hangolom. S hogy a partitúrát tisztán lássam, hogy szüntelen énekeljek a lencse, melyre szükségem van: a hála.

Minden lépéssel az életben új éneket zenghetek. Ezek csak akkor hangzanak fel, ha szívemből jönnek. S hogy ne legyek néma, haszontalan hangszer: Istent akarom meglátni a jelen pillanatban, minden nap.

Így lesz, így lehet csak életem egy Istent dícsérő hálaénekké.

Te milyen szemüveget hordasz?

Újra itt

    Úgy döntöttem, visszatérek ide... Megosztani másokkal is a leírt soraimat. Régebbi és újabb gondolatok ezek, gondosan válogatott, át- és újra átolvasott szavak. Olyan szavak, melyek engem csiszoltak míg őket válogattam. Első sorban magamnak írtam őket. Nekem volt és van szükségem rájuk. Ha másoknak is hasznosnak bizonyulnak, annak csak örülni tudok.

    Lesznek itt képek is, úgy tervezem - régebbi és újabb képek. Mindegyik egy kis darab a világból, mely körbevesz. Mert néha a képek többet mondanak, mint ezer szó akár...

    Hasznos olvasást  kívánok!