(Felülnézetben a világ másként mutat. Akkor is, ha Istenre nézünk. Ilyenkor életünk fényleni fog)
Fehéren ragyogó foszlányfelhők maradnak el alattunk. Árnyékuk elterül a lent fekvő mezők, kígyózó utak, rohanó pont-autók fölött. Az ablakon kitekintve úgy tűnik, fehér tenger felett szállunk. A nap sugarait szórja a felhőkre. Az ablakon is benéz egy-egy kósza napsugár.
Innen, több ezer méter magasából eltörpülnek a gondok – hisz az emberek is elvesznek, – nem látni csak apró, piros tetőket, erdőket, búza-tengereket: megannyi színes foltot. Innen fentről nézve mennyire más a teremtett világ!
Mennyi szépséget rejtettél világunkba, Atyám! De mi csak rohanunk, múló terveket szövögetünk s mindenkin felülemelkedni vágyó énünk útjait járjuk. Micsoda szeretet van benned, hogy bennünket megláttál és értékesnek tartasz?... Hogyan lehetséges az, hogy életünket magadhoz vonod és a magasba, feléd vonzod tekintetünket? S végül megérteted velünk: ha Téged nézünk, mindent más szemmel látunk majd...
Alattunk változik a táj, emberlakta települések fölött repülünk. Egy tó víztükrében látszik a gépünk árnyéka. És hirtelen: egy pillanatra csak, egy üvegtetőn megcsillant a napfény. Innen, a magasan szálló repülőgép kicsiny ablakából is jól látható volt!
Uram, ha fényed belőlünk is ilyen messzire tükröződne! S ha tükröznénk folyton, miközben Téged szemlélünk, míg Lelked által Hozzád hasonlóvá formálsz... Ha tükröznénk nem kérdezve, ki néz, ki lát, mint tóparton a csendes ablak, melyben a felhők fölött szálló utasok szemébe villan a napfény…
Hisz ezt bíztad ránk!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése