Amikor Isten másként érkezik

 

   Várod. Kötelességből, mert jó keresztyén akarsz lenni. Szívből, mert vágyod a választ, ami nem érkezik. Látszatra, mert így kell, így helyes. Mert kell valami természetfeletti. Valami, amitől földöntúli fényt kap a mindennapi. Kell valami új csoda, ami a tiéd, amit bárkinek felmutathatnál, amivel dicsekedhetsz?

    Várod – nyíló ajtóban, mely makacsul zárva marad. Sikeres vizsgában, hogy kipipálhasd: ezt is elérted. Munkahelyben, megélhetésért és a megvalósítás kellemes érzéséért. Várod barátban, hogy melléd álljon nehéz perceidben és őszintén örüljön sikereidnek. Várod társban, mert családot álmodtál magadnak és nem jó egyedül. Várod gyermekáldásban, mely késik és nem tudod, hogy érkezik-e még. Várod a csodában, a csodádban, amire mások is felkapják a fejüket. Várod a különlegesben, melytől álmaid vágányába tér kisiklottnak tűnő életvonatod...

    Mint topogó kisgyermek az ajtó előtt karácsony estén. Ajándékváró ragyogás a szemében s a fa alá rejtett csomagot gondolatban. Ezerszer végigsimogatta már az autó, baba, építőkocka formáját...

    Mint hazaérkező, fáradt munkás a napi hajsza után. Megpihenni és kikapcsolódni, érezni az otthon kellemes melegét, békéjét a napi zsivaj után. Ujja a csengő gombján, tele a keze csomagokkal, a hideg szél marja a szemét. Ajtónyitásra váró türelmetlenkedés...

    Mint üres bankszámláját ellenőrző alkalmazott fizetésnapon. Leeresztett kézzel, csüggedt fejjel, csalódottan távozik...

    Várod. De a fa alatt nincsen csomag, az ajtó zárva marad, a fizetés még mindig késik...

    És akkor? Mint a navigáció - újratervezel. Kezedben térképként a megálmodott cél, a megálmodott élet: a sikert ígérő, beteljesedést hozó, elégedetté tevő. Újratervezel. A cél marad, csak épp az odavezető út lesz más. Ha nem lehet jobbra, próbálkozol balra. Ha Ő nem lépett közbe, majd lépsz te, a magad módján, a saját módszereiddel. Találsz megoldást! Mert hiába vártál Rá, hiába reménykedtél, hiába bíztál Benne…

    Pedig Isten másként érkezik.

    Míg te formába öntött vágyadként várod Őt, megvalósult elképzeléseidben keresed, bekeretezett képbe illesztve próbálsz Neki is helyet szorítani - életed kandalló-sarkában talán - Ő távol marad.

    Akkor lép hozzád csendesen, mikor tehetetlenül kiengeded kezedből a kontrollt. S csak annyit tesz, hogy a maga módján megérint. Életet csepegtet igéjével beléd. És tudod már, hogy többet kaptál, mint amiről álmodtál. Többet, mint amit valaha elképzeltél. Nem megfogható, bemérhető, lezárható értéktárgyat kaptál csak. Élő, mindig veled maradó kinccsel ajándékozott meg.

    Ő másként érkezett. Megérkezett!

Karácsonyi képeslapok - 9. (Ó, szép fenyő, ...)

 Fenyők, fenyők, különböző színekben...

Karácsonyi képeslapok - 8. (Másfajta díszek)

 

Nekem nagyon tetszenek ezek is :)

Elindulni az első szóra

 

“… de a Te szavadra mégis kivetem a hálókat”(Lk 5:4)

    Nézegetem az ismeretlen arcokat. Mindegyikük egyszerű ember, mégis megvetett, lenézett, félretett. Egyik testét bénaság bilincselte mozdulatlanságba. Másik szemét a vakság zárta le. A többiek testét a lepra pecsételte meg. Bénultan, vakon, betegen és bűnösen állnak ott.

    A kétségbeesett keresés, a csalódott beletörődés, a lemondás szürke fénytelenségébe beszűrődött egy név reménye: a Názáretié. És útnak indultak: a bénát négy barátja vitte, a leprások is elmentek Jézushoz.

    S Te, Uram? Te csak szóltál egy szót. S ők? A béna felkelt, nem próbálta magyarázni, hogy ő nem képes erre. A vak elindult megmosni a szemét. A leprások is elindultak, bár testükön még lepranyom volt. Első szavadra engedelmeskedtek. Nem szabadkoztak, nem magyaráztak, nem érveltek. Csak engedelmeskedtek.

    Eszembe jut Péter is. A hosszú éjszaka után a hálóit mosta a parton. Sikertelensége, eredménytelensége lecsüggesztette a fejét és lelkét. És akkor jöttél Te, Jézus. A bárkáját kérted, s ő szolgálatodra készen rendelkezésedre bocsájtotta azt.

    S Te nem álltál meg itt, nem elégedtél meg a bárkával csak. Te többet akartál. Elvenni? Nem, Te adni akartál. “Vesd ki a hálót!” mondtad akkor. Tedd meg a lépést! Válts irányt! Indulj el! - mondod nekem is.

    “Uram, egész éjjel…” kezdte Péter a válaszát. Én is mondanám: az erőm fogytán… a lendület is kevés már bennem… értelmét sem látom… “De ha Te mondod…” folytatta Péter: “kivetem a hálókat…”.

    Uram, ha Te mondod, meglépem a következő lépést. Ha Te mondod, engedelmeskedem!

Karácsonyi képeslapok - 7. (Díszek)

 

Újabb képeslapok készültek. Hogy tetszenek?

Karácsonyi képeslapok - 6. (Varrott hópelyhek)

 

 Ezúttal tűt és cérnát vettem kézbe

Metanoia

 

“… változzatok meg értelmetek megújulásával...”(Róm 12:2)

   Késő november végi, hideg délután van. A ház körüli kövekre csepereg lassan az eső. Kihúzogatom a kövek között kibújt, megnyúlt folyófüvet. Honnan nőtt ide? - kérdezem magamban. Hogyan talált fényt és termőtalajt a kőrétegben ez a gyomnövény? Kitéptem már többször a nyáron, hogyan bújt újra ki, szinte ugyanott?

    Vajon így próbálom én is irtani a rossz szokásokat? Felütik fejüket újra meg újra, hiába próbálom eltakarni, palástolni, letagadni. Újra meg újra megelennek. Vagy mint a bűn, amelyet önerőből próbálok legyőzni? Mellyel nem számoltam le végleg a keresztnél?

    Metanoia – jut eszembe a szó, mintegy válaszként. Nem elég a zöld hajtást kitépni a kövek közül – újra kihajt majd. Nem elég lehunynom a szemem, hogy ne lássam a rossz szokásokat – újra előjönnek. Nem elég a látható bűnt elrejteni – az ott marad. A gyökerét kell könyörtelenül kiirtanom. A kereszthez kell vinnem és ott kell hagynom a vétket. Bocsánatot kell érte kérnem és meg kell újulnom. Másképp kell gondolkoznom. Másképp kell cselekednem. Másképpen kell élnem. Új emberré kell válnom- újjá, melyet az élő, átformáló Ige változtatott meg.

    Metanoia - az ész, a szív, az élet megújulása. Nem önerőből. Nem emberi erőfeszítés által. Hanem Isten Igéje által, mely kész megváltoztatni. Engedem, hogy új emberré tegyen.

    Te engeded?