Metanoia

 

“… változzatok meg értelmetek megújulásával...”(Róm 12:2)

   Késő november végi, hideg délután van. A ház körüli kövekre csepereg lassan az eső. Kihúzogatom a kövek között kibújt, megnyúlt folyófüvet. Honnan nőtt ide? - kérdezem magamban. Hogyan talált fényt és termőtalajt a kőrétegben ez a gyomnövény? Kitéptem már többször a nyáron, hogyan bújt újra ki, szinte ugyanott?

    Vajon így próbálom én is irtani a rossz szokásokat? Felütik fejüket újra meg újra, hiába próbálom eltakarni, palástolni, letagadni. Újra meg újra megelennek. Vagy mint a bűn, amelyet önerőből próbálok legyőzni? Mellyel nem számoltam le végleg a keresztnél?

    Metanoia – jut eszembe a szó, mintegy válaszként. Nem elég a zöld hajtást kitépni a kövek közül – újra kihajt majd. Nem elég lehunynom a szemem, hogy ne lássam a rossz szokásokat – újra előjönnek. Nem elég a látható bűnt elrejteni – az ott marad. A gyökerét kell könyörtelenül kiirtanom. A kereszthez kell vinnem és ott kell hagynom a vétket. Bocsánatot kell érte kérnem és meg kell újulnom. Másképp kell gondolkoznom. Másképp kell cselekednem. Másképpen kell élnem. Új emberré kell válnom- újjá, melyet az élő, átformáló Ige változtatott meg.

    Metanoia - az ész, a szív, az élet megújulása. Nem önerőből. Nem emberi erőfeszítés által. Hanem Isten Igéje által, mely kész megváltoztatni. Engedem, hogy új emberré tegyen.

    Te engeded?