“… amíg kiformálódik bennetek Krisztus” (Gal 4:19)
Fehér hótakaró fogadott reggel, amikor kiléptem az utcára. Csak egy-egy lábnyom árulkodott néhol az arra járókról. Apró talpacska sűrűn ejtett bélyegei vagy nagyokat lépő recés cipősarkok hagytak nyomot a fehér úton. Csizmám nyoma is ottmaradt az addig érintetlen hóban.
Amott, a forgalmas utcán már latyakká taposták a járókelők. Kivehetetlenek voltak a nyomok. Piszkos sárfoltok éktelenkedtek a hó tisztaságán. Már semmi sem beszélt szépségéről, mellyel fentről érkezett… A most arra járók meg sem látták, nyoma veszett az első nyomnak.
Aztán elolvadt a hó... Eltűntek a nyomok s lassan a fehér foltok is... Lábaim szürke aszfaltot taposnak. De bennem ott motoszkál azóta is a reggeli kép: magányos lábnyom a hóban. Még kivehető a talp mintázata...
S vele együtt a gondolat is bennem ragadt: „... amíg kiábrázolódik bennetek a Krisztus”... Mint fehér hólelkekben a nyom. Ameddig csak egy van, messziről is kivehető. Nem kell különleges vizsgálgatás hozzá. Szemedbe ötlik...
De ha már latyakká vált tisztasága – ki látja meg a kirajzolódó nyomot? A kiábrázolódó Krisztust? Bennem, benned...
Megjegyzés: a kép s az inspiráció régebbi - a többi aktuális ma is...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése