Év végén mérleget készítek. Elért célokat számolok és újakat írok, új napokra. Átgondolom botlásaimat, hibáimat s jobbat, jobban akarok ezután. Változtam-e? kérdezem magamtól s akarok-e még formálódni tovább?
Emlékeim kövéből, miket összegyűjtöttem az úton, hálaoltárt emelek. És tudom: kevés a köszönöm!, amit kiált szívem.
Év végén, mint egy határkőnél, megállok. Visszanézek. A megtett utat pásztázza szemem. Minden kegyelem – visszhangzik bennem – karjain hordozott az Úr.
Tévedéseim, vétkeim, kétkedéseim ellenére is. Kérdéseim, félelmeim, bátortalanságom ellenére is. Vezetett. Szeretett. Mellém állt.
Mikor előre nézek, ezen emlékek íze kísér. Kérdéseimre Nála van a válasz. Félelmeimre jelenléte a gyógyír. Erőt minden új napra Tőle kapok.
Új napok jönnek. Hány lesz még? Nem tudom. Könnyű lesz, szép lesz? Vagy nehéz, fájdalmas? Nem tudom. Mit tartogat a következő perc, nem tudom.
Év elején, mint egy határkőnél, megállok. Előre nézek. Az utat kémleli szemem. Minden kegyelem – visszhangzik bennem – karjain fog hordozni az Úr...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése