“Íme, eljövök hamar...”(Jel 22:12)
A sorompó lassan ereszkedett le. A piros lámpák felváltva gyúltak ki az út szélén. A sínpár mindkét oldalán pillanatok alatt kocsisorok formálódtak. Kényszermegálló. Hiába sietnék, most nem lehet. A mozdulatlan kocsiban lepereg előttem a határidőnaplóba bejegyzett lista. Cikázik bennem sokféle gondolat, míg türelmetlenül lesem a vonatot. A végállomáshoz fog érkezni.
A sínek mellett kopasz fák állnak. Csupasz ágú bokrok fedik el a kilátást. Míg várok, eszembe jut, hogy év vége közeleg. Advent – áll elém a szó a reflektorok fényében. Advent: jövetel. Visszajövetel - lüktetnek előttem a betűk. A sínek felől zakatolás hallik. Erősödik. Közeledik a vonat. Közeledik Ő – visszhangzik bennem a hang. Meghallom-e jövetelének lépteit? Készen várom Őt?
Az érkezése mindjárt itt van. Én sietek és mennék is tovább, hisz annyi minden vár rám! Az ünnepi menü terve alakul. Ajándéklistát írok az ünnepre. A karácsonyi koncert és a karácsonyi vásár elhalaszthatatlan. De a mindennapi tennivalók közé néha alig fér be egy rövid ima…
A sorompó makacsul lent marad. A sínpár felkészülten vár. A végállomás mindjárt itt van. A vonatfütty belekiált az éjszakába: “Jövök!”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése