“Eljövök hamar: tartsd meg ami nálad van, hogy senki el ne vegye a te koronádat.”(Jel 3:11)
Október végi nyári reggel van. A hőmérő 20°C felé nyújtózik. Az ég borús. Munkába tartok. Az útmenti fák lábát avar takarja. Kopaszodó ágakon itt-ott még zöld levél van. Mosolygok – a fák ismerik az idejüket. Bár nem fürkészik a naptárt, mégis tudják a sorrendet. Nyár után jön a tél. És készülnek rá, minden évben.
A mi szemünk a naptárt kutatja. Éveket halmozunk s századok, ezredek gyűlnek hátunk mögé. És elfelejtjük sürgető szavad: “Eljövök hamar!”. Hőmérőre vetett pillantásunk megnyugtatni próbál. Világunk sodrása magával akar ragadni. Elvesztegett erőnk, időnk, életünk elnyeli magának.
Sárguló avart simogat a tekintetem. Ég felé emelt üres karok jelzését látom az út szélén. Télre készülő természet üzenetét fejtegetem.
“Tartsd meg ami nálad van, hogy senki el ne vegye a te koronádat” – figyelmeztet hangod. Készülök én is. Igazgatom fehér ruhám, őrzöm az értéket, amit rám bíztál. Hagyom, hogy porba hulljon, megsárguljon minden, mi ideköt. Ég felé emelt kezekkel, szívvel várlak. Tekintetem átsiklik naptárok lapjain, hőmérő higanyszálán, óralapon a mutatókon.
“Eljövök hamar” – visszhangzik hangod századunk napjaiba is. “Jöjj, várlak!” - dobban szívem válasza ma is...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése