Karácsonyi képeslapok - 9. (Ó, szép fenyő, ...)

 Fenyők, fenyők, különböző színekben...

Karácsonyi képeslapok - 8. (Másfajta díszek)

 

Nekem nagyon tetszenek ezek is :)

Elindulni az első szóra

 

“… de a Te szavadra mégis kivetem a hálókat”(Lk 5:4)

    Nézegetem az ismeretlen arcokat. Mindegyikük egyszerű ember, mégis megvetett, lenézett, félretett. Egyik testét bénaság bilincselte mozdulatlanságba. Másik szemét a vakság zárta le. A többiek testét a lepra pecsételte meg. Bénultan, vakon, betegen és bűnösen állnak ott.

    A kétségbeesett keresés, a csalódott beletörődés, a lemondás szürke fénytelenségébe beszűrődött egy név reménye: a Názáretié. És útnak indultak: a bénát négy barátja vitte, a leprások is elmentek Jézushoz.

    S Te, Uram? Te csak szóltál egy szót. S ők? A béna felkelt, nem próbálta magyarázni, hogy ő nem képes erre. A vak elindult megmosni a szemét. A leprások is elindultak, bár testükön még lepranyom volt. Első szavadra engedelmeskedtek. Nem szabadkoztak, nem magyaráztak, nem érveltek. Csak engedelmeskedtek.

    Eszembe jut Péter is. A hosszú éjszaka után a hálóit mosta a parton. Sikertelensége, eredménytelensége lecsüggesztette a fejét és lelkét. És akkor jöttél Te, Jézus. A bárkáját kérted, s ő szolgálatodra készen rendelkezésedre bocsájtotta azt.

    S Te nem álltál meg itt, nem elégedtél meg a bárkával csak. Te többet akartál. Elvenni? Nem, Te adni akartál. “Vesd ki a hálót!” mondtad akkor. Tedd meg a lépést! Válts irányt! Indulj el! - mondod nekem is.

    “Uram, egész éjjel…” kezdte Péter a válaszát. Én is mondanám: az erőm fogytán… a lendület is kevés már bennem… értelmét sem látom… “De ha Te mondod…” folytatta Péter: “kivetem a hálókat…”.

    Uram, ha Te mondod, meglépem a következő lépést. Ha Te mondod, engedelmeskedem!

Karácsonyi képeslapok - 7. (Díszek)

 

Újabb képeslapok készültek. Hogy tetszenek?

Karácsonyi képeslapok - 6. (Varrott hópelyhek)

 

 Ezúttal tűt és cérnát vettem kézbe

Metanoia

 

“… változzatok meg értelmetek megújulásával...”(Róm 12:2)

   Késő november végi, hideg délután van. A ház körüli kövekre csepereg lassan az eső. Kihúzogatom a kövek között kibújt, megnyúlt folyófüvet. Honnan nőtt ide? - kérdezem magamban. Hogyan talált fényt és termőtalajt a kőrétegben ez a gyomnövény? Kitéptem már többször a nyáron, hogyan bújt újra ki, szinte ugyanott?

    Vajon így próbálom én is irtani a rossz szokásokat? Felütik fejüket újra meg újra, hiába próbálom eltakarni, palástolni, letagadni. Újra meg újra megelennek. Vagy mint a bűn, amelyet önerőből próbálok legyőzni? Mellyel nem számoltam le végleg a keresztnél?

    Metanoia – jut eszembe a szó, mintegy válaszként. Nem elég a zöld hajtást kitépni a kövek közül – újra kihajt majd. Nem elég lehunynom a szemem, hogy ne lássam a rossz szokásokat – újra előjönnek. Nem elég a látható bűnt elrejteni – az ott marad. A gyökerét kell könyörtelenül kiirtanom. A kereszthez kell vinnem és ott kell hagynom a vétket. Bocsánatot kell érte kérnem és meg kell újulnom. Másképp kell gondolkoznom. Másképp kell cselekednem. Másképpen kell élnem. Új emberré kell válnom- újjá, melyet az élő, átformáló Ige változtatott meg.

    Metanoia - az ész, a szív, az élet megújulása. Nem önerőből. Nem emberi erőfeszítés által. Hanem Isten Igéje által, mely kész megváltoztatni. Engedem, hogy új emberré tegyen.

    Te engeded?

Karácsonyi képeslapok - 5. (Kivágott hópelyhek)

 

 Ezúttal nem domborítottam, hanem kivágtam a hópelyheket