(1 Mz 29:35)
Vajon milyen esemény kell történjen, hogy elkezdjek hálát adni? Most talán arra törekszem: mások elismerését elnyerjem. A karrier lépcsőjén feljebb lépjek. Csalogat egy új ház álma, egy jobb kocsi kulcsa, egy vaskosabb pénztárca fizetés után. Egy soha le nem merülő bankkártya, márkás ruhák, utolsó telefonmodell vagy épp a főnök vállonveregetése, kollégák megbecsülése, luxus-szabadság, gondtalan élet. Utána talán lesz időm elkezdeni hálásnak lenni.
Mintha a hála valami olyasmi lenne, ami minden mást kizár az életemből, a napjaimból. Pedig a hála nem ez a száraz, puszta szó: köszönöm.
A hála több, mint kimondott szavak. A szívem hozzáállása inkább. Mert a hála ízesíti meg az életet, mint só az ételt. A hála a fény, mely beragyogva minden napba erőt ad a következő lépéshez.
Ha visszanézek, annyi áldást látok, hogy nem kell még egy újabbat várnom, hogy elkezdjek hálát adni az Úrnak.
Most kell elkezdenem! Az élethez való navigációsrendszerbe folytonos emlékeztetőként kell betáplálnom, mottóként beállítanom ezeket a szavakat: ez alkalommal hálát adok az Úrnak!
Ennyi elég minden napra. És minden percben csak annyit mondok újra: ez alkalommal hálát adok az Úrnak!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése