“… történjék velem a te beszéded szerint!” (Lk 1:38)
A mindennapok sodrása magával ragad. A munka, a bevásárlás, a ház körüli tennivalók között nincs idő megállni. A határidőnaplóban nincs egy szabad perc sem. De ott belül motoszkál bennem ezeregy gondolat és kérdés: miért? hogyan? mikor? Kimondani őket sokszor nincs kinek, választ keresni rájuk nincs mikor, megoldást találni nincs hogyan. És akkor, a legváratlanabb pillanatban, a legváratlanabb helyen, a legváratlanabb módon: elém áll Ő.
Köszönt, mint Máriát az angyal. Vajon minden kérdésemre feleletet rejt ez a pár szó: “az Úr veled van”? S mire felocsúdnék: Ő hív és elküld. Ember-léptékű álmaimon túl Isten tervét csillantja fel előttem. “Hogyan lehet ez?” - kérdezem én is Máriával. Nem erre készültem. Nem ezt terveztem. Még csak meg sem fordult a fejemben ehhez hasonló.
Vannak, akik ilyenkor hátat fordtanak és mennek tovább a saját útjukon. Vannak mások, akik józan észérvekkel elutasítják azt, amit csak a hit láthat, csak a hit érthet meg, csak a hit érhet el. Mégis, vannak egy kevesen, akik félreteszik az első meglepetést. Hátrahagyják a logikus “én nem”-eket: én nem tudom; én nem vagyok; küldj mást, én nem mehetek… Ők azok, akik rábólintanak a hívásra, a küldetésre.
“Legyen a te beszéded szerint” - hangzott a felelet 2000 éve. Akkor is, mikor nem egészen értem, mit akarsz velem. Akkor is, mikor nem tudom, mennyibe és mi mindenbe fog kerülni a terved nekem. Akkor is, mikor nem látom, merre tart az út. Akkor is úgy válaszolok, mint Mária… Csak annyit mond csendesen szívem dobbanása: legyen beszéded szerint…
S ha elindulok, mint Mária: meglátom és megérzem – nem vagyok egyedül. Itt van ma is Ő: Immánuel – velünk az Isten!
